Az AGROmashEXPO 2026 kiállításon a külföldiek mellett a hazai mezőgépgyártók is bemutattak új fejlesztéseket. Sok olyan géppel, traktorral, betakarítógéppel találkoztunk, amelyek a külföldi, legutóbb az Agritechnica kiállításon, már bemutatkoztak, sőt számos szakmai elismerésben is részesültek. Láthattuk az „Év Traktora” nemzetközi verseny díjazottjait is, vetőgépekben sem volt hiány, amelyeket a hazai szaklapok már részletesen ismertettek. Cikkünk a gabona vertikum számára releváns, fejlesztett és gazdaságosan üzemeltethető munkagép-megoldásokat mutatja be, amelyek a jelenlegi piaci környezetben is versenyképes alternatívát jelentenek….

Újdonságok a talajművelésben
A nagy területen/táblákon termesztett szántóföldi növények esetében a talajművelést gazdaságosan, egy menetben, nagy területteljesítménnyel dolgozó kombinált eszközök végzik. Egy ilyen gép volt a „HELTI NEXUS GT” remekül összerakott, látványos méretű (3,5m széles, 11m hosszú) és lenyűgöző színkombinációjú multikultivátora. (1. bal oldali kép). A gép, a mai uralkodó talajművelési koncepciónak megfelelően, kellően aprítani képes a szármaradványokat, a kívánt (akár 40 cm) mélységben lazít, és a magágyhoz (a felszín közelben) létrehozza a megfelelően kevert és egyenletes apró méretű rögöket, természetesen megfelelően tömörítve. A gép különlegessége, hogy a három meghatározó funkció üzemi jellemzői igen pontosan és egyszerűen állíthatók be. A vonórúd állító hidraulika (1. bal oldali kép) egyfelől a traktor vonószerkezet pozicionálást, másfelől a fő gerendely magasságát hivatott beállítani (a gép vonópaddal is szerelhető). A szármaradvány-aprítást végző két rövidtárcsa-sor pontos munka mélységét a fő gerendely két oldalán ferdén elhelyezett munkahengerek végzik. A tárcsasorok paralelogramma rögzítése különleges, a csuklós himbakarokkal (sárga színű) tulajdonképpen párhuzamos megvezetés valósul meg, az egyenletes mélységet biztosítva. A tárcsasorok 100%-ban megegyeznek a HELTI ATLAS MS és RS munkagépre szerelt változatokkal, ami ugyanúgy masszív és gondozás-mentes. Talaj-kötöttség függvényében kérhető 560 és 610 mm-es átmérővel is. Az 1 jobb oldali képen látható a pontos megvezetést biztosító gondos kivitel.

1.kép a HELTI NEXUS GT multikultivátor, valamint a hátsó himbakar-rögzítés
A következő, „grubber” szekció mélységállítása alapvetően a futómű helyzetével hidraulikusan történik, a mélységtartásról a behúzó erő mellett a gép tömege (6,5 t) gondoskodik (2. jobb oldali kép). A kapák hidraulikus biztosítását egymással és hidro-akkumulátorokkal összekötött „combos” munkahengerek végzik, egységenként 9-12 kN vonóerőt biztosítva.

2. kép A kapasor hidraulikus biztosítása és a mélységállító kerék.
A lazítás által keltett rögök elő-aprításáról és tereléséről az egyengető tárcsasor gondoskodik, alapvetően 510mm-es csipkézett lapokkal és gumibakos biztosítással (3. kép). Érdekes megoldás az „AutoFit” rendszer, amely az ékgyűrűs hengersorhoz viszonyítva automatikusan biztosítja az egyengető tárcsák relatív munkamélységét. A kívánt referencia tartományt célszerű – a talajtípus függvényében és a munkavégzést megelőzően – mechanikusan beállítani.

3.kép Az AutoFit megoldással összehangolt egyengető tárcsa és henger-szekció
A „finom” rögtörést a korábbi Helti gépeknél bevált sűrű osztású és egymásba nyúlóan dolgozó ékgyűrűs, avagy U-profilú hengerpár biztosítja, megfelelő öntisztulással. A gép jelenleg 2,5-2,6; 3; 3,5 m munkaszélességben készül, de – a piaci igények alapján – terveznek „összecsukható” kivitelű szélesebb változatokat (4, 6 m). A gép érdekessége a futómű-hidraulikára alapozott hidraulikus rendszer szabályozás. A közeli felvételeken talán látható az enyhén kúpos csapok kialakítása és perselyezése, amely kiküszöböli a kiverődésből, kopásból adódó „lötyögést”, a gépelemeknek tartósan stabil mozgást biztosítva.
A GÜTTLER Supermaxx kultivátorok már bizonyítottak a tarlóhántástól a talaj szellőztetésen és felületnövelésen át a magágykészítésig, vagy alkalmazásukkal a jó hatásfokú ismételt mechanikus gyomírtás is hatékonyan elvégezhető. A korábbi verziókhoz képest néhány fontos „ráncfelvarrás” történt a bemutatott gépen (5. kép). Természetesen megmaradtak a jól bevált megoldások: a változó rugókarakterisztikájú rögzítéssel kiváló rezgőmozgást biztosító boronafogak, amelyekre az igényeknek megfelelő kapatagok szerelhetők. A jó átmunkálást biztosító 6,5 cm művelőelem távolság a 7 sorban elhelyezett boronafogaknál a bázistól minden 3. sorban valósul meg, így elkerülve a szármaradványok torlódását. A gép számos opcionális felszereléssel kapható a talajmunkát segítő záró, elmunkáló henger, pálcás talaj simító és rögaprító borona (a képen látható változatban) mellett akár elektromos, vagy hidraulikus meghajtású ventilátorral pneumatikus vetőgép is felszerelhető a zöldtrágyázáshoz. A biztos munkaminőség eléréséhez, a pontos mélységtartáshoz több támasztókerék lett elhelyezve (5. bal oldali kép), amelyeknél a munkamélység-állítása egy helyről (5. jobb oldali kép) mechanizmusok segítségével valósul meg. Ez a megoldás nagyban elősegíti a gép sokoldalúságának kihasználását. A kivitelére jellemző, hogy enyhébb téli időszakban „fagyos talajművelésre” is alkalmas. Új megoldás a szállítási helyzetbe állító hidraulikus csuklós szerkezet. A 3-12m munkaszélességig 60-350 LE traktor teljesítmény igényig, gyakorlatilag minden gazdálkodói környezetbe lehet megfelelő gépet választani.

- kép GÜTTLER Supermaxx kultivátor és a mélység-állító szerkezet
A növekvő „átlagos” traktor teljesítmény mérethez „igazított” hagyományos talajművelő eszközökkel is találkoztunk. Ilyen a Kovács-Ker kiállított FB6-7,8 függesztett fogas boronája (6. kép). A szerkezet 2t tömegét már 160 LE teljesítményű traktor képes megfelelően üzemeltetni. A 7,8 m munkaszélességű eszköz a 3-3 első és hátsó taggal és 12 boronalevéllel még a bemutatott csukott (szállítási helyzetű) állapotban is lenyűgöző látvány. A gyártó honlapján még ennél nagyobb méretű eszközökkel is találkozunk, amelyek már az átlagos traktorteljesítményt jóval meghaladó igényűek. Az első szekciónál a függesztett boronalevelek a talajviszonyoknak megfelelően dolgoznak, a felverődés, illetve kötött talajok esetén a keret által megvalósuló nyomóerő káros mechanikai hatásának elkerülését könnyen cserélhető párnafákkal oldották meg. A hátsó szekció boronalevelei magasabban járnak, alapvetően a finomabb rögaprítás és egyengetés a feladatuk. Az igényeknek megfelelően itt más művelőelemek, pl. rögtörő hengerek, simító egységek is felszerelhetők. A gép, akár az említett kombinált, illetve félig függesztett kivitelben is elérhető, amelynek üzemeltetése kisebb erőgéppel lehetséges.

- kép FB 6-7,8 függesztett simító lappal szerelt fogasborona, valamint a vonókeret a független rögzítésű borona-levelekkel és az ütköző párnafákkal.
Növénytáplálás és növényvédelem
A furcsa „biotikus stessz” a szántóföldi rágcsálók elterjedése, amely a forgatással megvalósuló talaj mélyművelés fokozatos csökkenésének „mellékterméke”. A Busa már tavaly bemutatta a rágcsálók irtására tervezett gép prototípusát, az idén már a szántóföldön kipróbált „belőtt” terméket állították ki (7. kép), amely már, jól láthatóan, a növényvédőgépek kötelező típusengedélyével is rendelkezik. Pontosan beállítható a használt méreg adagolása, amely a menetsebesség változása esetén is azonos marad, a támasztókerékről megvalósított hajtás miatt. A gép fő szerkezeti eleme a lapos, merev száron elhelyezett, menetirányban zárt, hegyes végű cső, amely a „hamis” járatot alakítja. A szárkialakítás lehetővé teszi a méreganyag (pl. Arvalin, Ratron, PocokTox) csőbe, illetve onnan a járatba kerülését. (7. jobb oldali kép). A szár talajban történő haladását nyitó tárcsás csoroszlya segíti. A záró ékgyűrűs henger egyfelől eldolgozza a megbolygatott felszínt, másfelől növeli a talajban keletkező hanghatást. A gép tehát „pszichológiai” hatást is kifejt az állatra, amely megijed és rábukkanva a számára menekülőútnak hitt járatra, tulajdonképpen csapdába kerül. A növénykultúra térállásának megfelelő „sortávolságot” hidraulikusan állítható „teleszkópos” gerendely biztosítja.

- kép A „Mouse Plow 2.1” rágcsálóirtó-kijuttató gép hátulnézete, valamint a kétsoros elrendezés műveleti helyzetben (www.busabt.hu)
Egyre több bioaktív készítmény jelenik meg a piacon, ezért több talajművelő eszközön fejlesztettek ki a kijuttatást biztosító megoldást. Ilyen berendezés volt az Omikron népszerű grubberén (8. bal oldali kép), az előírt adagolást biztosító vezérléssel együtt.
Az említett anyagok, levéltrágyák sok esetben a permetezéssel egy menetben juttathatók ki. Tulajdonképpen ezt a keverést pontosan és kényelmesen el lehet végezni a Farmgép Ecomix 600 géppel, amely a permetezőgép műveleti ideje alatt elkészíti a feltöltéshez szükséges oldatot (8. jobb oldali kép). A gép az igényeknek megfelelően villamos vagy hidraulikus motorral hajtott önálló szivattyúval üzemel. Elvégzi a víz és az adalékanyagok pontos felszívását, a megfelelő keverést, homogenizálást és a permetezőgépbe történő átfejtést is.

- kép Az Omikron grubberen elhelyezett Phylazonit tartály és adagoló szerkezet, a jobb oldalon pedig az „Ecomix 600” oldat keverő berendezés a Farmgép Kft-től.
A gabonatermesztőknek rendkívül fontosak a betakarítás utáni műveletek, például a tisztítás a szárítás, vagy a tárolás. Nem véletlen tehát, hogy ezekkel a műveletekkel korábban számos cikkben foglalkoztunk. A Hesgép Kft. és az Agrofém Kft. standján is a kisebb termelők számára kialakított magtisztítókat a logisztikát, a töltést, ürítést biztosító egységekkel tették kompletté (9. kép)

9.kép Azonnal üzembe helyezhető, anyagmozgató egységekkel szerelt magtisztítók a Hevesgép Kft (bal oldal) és az Agrofém Kft. (jobb oldal) kínálatában.
A szemestermények esetében a minőség javítása mellett a mennyiség pontos ismerete a meghatározó, mivel a feldolgozott termék (élelmiszer, takarmány stb.) előállítási költségeinek jelentős részét (50-80%-át) az alapanyag adja. A Metripond M93 Kft. a hídmérlegek mellett két automata töltő és mérő (adagoló) rendszert is kifejlesztett (10. kép)

- kép Automata mérő és adagoló zsák és Big Bag töltő
Következtetések
Több kisérő rendezvény foglalkozott a szántóföldi növénytermesztés gazdaságossági kérdéseivel kihangsúlyozva a piaci igények figyelembevételét. Ez azért fontos, mert a gépesítési, technológiai elemzéseknél, gépbemutatóknál általában a termelési költségeket csökkentő megoldásokat helyezzük előtérbe, miközben az árbevételt meghatározó tényezők egyre nagyobb szerephez jutnak, felvetődik a kérdés: haszonnal tudjuk értékesíteni a „megszokott” terményeket? Különösen az élelmiszer és zöldipari feldolgozás kerül előtérbe, a gabona vertikumban a minőség, szántóföldi vonatkozásokban az alternatív növények (pl. szemescirok, szudánifű, köles, fénymag, mohar, bükköny, őszi takarmányborsó). Az Infracont Kft standján mindig hasonló berendezést látunk (11. kép), pedig a változás nagy: a kidolgozott szoftverekkel több fontos minőségi paramétert tudunk meghatározni, illetve az alternatív növények közül is lehet minőségi analízist végezni.

- kép Az Infracont újabb szoftvereket fejlesztett több termény és minőségi paraméter vizsgálatára.
A CHH Kft. külön laboratóriumot és biotechnológiai központot létesített, hogy akár genetikai szinten legyen mód izolálni a minőséget rontó kártevőket és betegségeket, stresszhatásokat, majd ezeket szeparálni tudjuk, kivenni az egészséges halmazból (a fejlesztést korábban bemutattuk).
A Sinte Group vezetője, Zsjak Zoltán a gazdatársaknak üzent: „Mai gazdasági és környezeti körülményeink között egyre világosabbá válik, hogy a hagyományos, nagy mennyiségre alapozott, konvencionális termelés sok esetben nem nyújt biztos megélhetést a kisebb területen gazdálkodó vállalkozások számára. A piaci árak ingadozása, a növekvő termelési költségek és a klímaváltozás kiszámíthatatlan hatásai mind egyre nehezebb helyzetbe hozzák a hazai kis- és közepes gazdaságokat.
Meggyőződésem, hogy a fenntartható fejlődés útja a termelés minőségi irányba történő elmozdításában rejlik. Olyan termékeket érdemes előállítani, amelyek kisebb mennyiségben is nagyobb hozzáadott értéket képviselnek, különlegesebb piaci igényeket szolgálnak ki, és ezáltal magasabb jövedelmet biztosítanak.
Ehhez azonban szemléletváltásra és technológiai fejlesztésre van szükség. A gazdaságok jövője abban rejlik, hogy ne csak termelők, hanem részben feldolgozók is legyenek – saját kisüzemekben készítsenek magasabb feldolgozottságú termékeket, akár takarmányokat, akár élelmiszer-alapanyagokat. Így nem csupán egy nyersanyagot, hanem egy piacképes, kész vagy félkész terméket értékesítenek, amellyel sokkal jobb piaci pozícióba kerülhetnek.
A Sinte Group Zrt. ebben kíván partnere lenni a hazai gazdálkodóknak: olyan feldolgozó technológiák tervezésével és kivitelezésével foglalkozunk, amelyek éppen ezt a célt szolgálják – hogy a gazdák a saját lábukon állva, önállóan tudjanak értéket teremteni, jövedelmet növelni és hosszú távon megélni a földből. Tegyünk együtt a hazai mezőgazdaság értékteremtő jövőjéért! Sinte Group Zrt.: Innováció a gazdákért – értéket adunk a terményhez”.
A nagy területeken üzemelő vezérgépek esetében különösen fontos a munkagéppel megvalósuló összehangolt kapcsolat, a gépegység biztos vezetése a haszonnövény károsítása nélkül. Erre kínál immár márkafüggetlen megoldásokat az AgroPilot Kft. (12. kép)

- kép Márkafüggetlen digitális megoldások az automatikus kormányzástól a munkagép (M2M) kapcsolatig.
Mekkora fejlődés ez a (nemrég még) géptípussal deklarált megoldásokhoz képest! Most a nagyobb traktorgyártóknál az autonóm műveletekre képes traktorok jelennek meg sokszor futurisztikus külsővel (és ennek megfelelő árral). Pedig ebben az esetben is a lényeg az információtechnika és nem a mechanika. Nagy valószínűséggel várható, hogy az erőgépek autonóm működését biztosító márkafüggetlen fejlesztések is piacra kerülnek rövidesen, hiszen az első angliai autonóm üzemelésű gazdaságban is kommersz (ISEKI) traktorral oldották meg a feladatot (erről részletesen beszámoltunk, AF 2023, március). Ennek hatása talán nagyobb lesz, mint az automata kormányzásnak, vagy más digitális megoldásoknak: kihat a munkaerő gazdálkodásra, a pontosságra és mindenképpen az egyre nagyobb értéket jelentő időbeliségre, mivel csökken a műveletek optimális időtartama. Sokkal hosszabb ideig tudunk dolgozni, sok esetben csökkenhet a munkasebesség és az energiaigény (elmozdulás lesz a nagy teljesítményektől), javul a gépeink kihasználtsága.