Az idén január 25-28. között megrendezett nemzetközi kiállításon önálló standon vettünk részt. Együttműködve az Agrárminisztériummal bemutattuk a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) által kialakított, a hazai mezőgazdasasági termelés versenyképességét elősegítő, digitális fejlesztéseinket: a tevékenységünket bemutató animációs filmünket, a hazai mezőgépeket ismertető interaktív digitális kiadványainkat, valamint a legújabb gépfejlesztésekről készült videókat.
A kiállítás minden napján az Elnökség tagjai, valamit Tagvállalataink képviselői fogadták az érdeklődő látogatókat, szakembereket. Bemutattuk a honlapunkon elérhető digitális kiadványinkat, amelyek a géprendszerek részletes ismertetésén keresztül segítik a vertikális piactudatos mezőgazdasági technológiafejlesztéseket.
Nagy méretű kivetítőn az érdeklődők működés közben is láthatták a hazai fejlesztésű gépeket. A standon az Agrárminisztérium szakembereivel áttekintettük az aktuális feladatainkat, fókuszálva a nemzetközi megjelenésünk javítására. Külföldi delegációkkal is tárgyaltunk, áttekintettük a DLG képviselőjével az idei Agritechnika kiállításon való részvétel lehetőségeit, a Ceske Budejovicében megrendezésre kerülő szakmai rendezvényt, valamint a Techagro 2024 mezőgazdasági kiállítás igazgatójával a rendezvény által nyújtott marketing előnyöket.
A kiállításon ismét Tagvállalatunk vitte el a nagydíjat, amelyre Fliegl Abda Gépgyártó Kft. terméke lett érdemes:– Fliegl HFW 25.000 centrifugál szivattyús tartálykocsi GUG 45 grúberes hígtrágya injektálóval.