2016. december 27-én délután, egy szeles, hideg napon a Rákoskeresztúri Újköztemető szóró parcellájában szomorúan vettünk végső búcsút Kiss Gézától, aki Szövetségünkben a MEGOSZ pártoló tagvállalatát, a Fluidprogress KFT-t képviselte.
Kiss Géza 1964-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, Mezőgépész Szakon.
Ezután hat évet a Vörös Csillag Traktorgyárban majd 17 évet a „Danuvia” vállalatnál dolgozott. Jelentős gyakorlattal lett a Fluidprogress vállalat dolgozója, ahol először igazgató-helyettesként, majd tulajdonos igazgatóként tevékenykedett, napjainkig. Szakterülete, szakmai szerelme a hidraulika-pneumatika volt.
Egyéni, sajátos stílusban vett részt szakmai vitákban, nyílt, őszinte emberként segítette a szövetségi munkát. A MEGOSZ egyik legaktívabb tagja volt, fanyar humorral fogalmazta meg kritikai megjegyzéseit, mindig támogatva a törekvéseinket.
Láthatóan nagy erőfeszítés árán vett részt a legutóbbi rendezvényünkön, október 13-án, Lajosmizsén. Fontos volt Neki a 25 éve tevékenykedő szakmai közösség ünnepe! A rendezvény szünetében botja gyenge suhintásával jelezve mondta nekem: majd beszélni szeretnék veled!
A rendezvény végén kerestem, hogy kérését teljesítsem. Sajnos ott már sehol sem találtam….
Kedves Géza!
Szomorúan búcsúzunk. Emlékedet szeretettel őrizzük meg! Nyugodj békében.
Fenyvesi László
főtitkár