A MEGOSZ 2019. évi szakmai programjának célja a precíziós mezőgazdasági logisztika területén elért hazai fejlesztések, gépek, gépegységek bemutatása volt a mezőgazdasági termelőknek, gépforgalmazóknak az oktatóknak, valamint kutatóknak. Célunk volt az is, hogy a témakörben növeljük az együttműködést a tagvállalataink között, különösen az IT fejlesztők vonatkozásában. A programunk egy részét, pályázat útján az Agrárminisztérium támogatta….
A Magyarországon fejlesztett igen korszerű, intelligens futóművek bemutatására, színvonalas rendezvényre került sor a BPW Hungária gyár telephelyén. A másik nagy agrárlogisztikai Tagvállalatunknál, a FLIEGL ABDA KFT esetében szintén nagyszabású rendezvényre került sor. A témakörben együttműködtünk többek között az MTA Műszaki Bizottságával és az Agrárgazdasági Kamarával is. Az eseményekről és az új fejlesztésekről az alvállalkozók segítségével online felületen rendszeresen beszámoltunk, bemutató filmet készítettünk és jelentettünk meg, konferencia előadásait tettük digitálisan elérhetővé. Az Ebond KFT szerkesztésében szakanyagot készítettünk a témakörben (itt olvasható), amelyet a célközönségnek ingyenesen fogunk eljuttatni.